2012. július 22., vasárnap

Kert, country stílusban

Ma kaptam a páromtól egy képet, és azt mondta, hogy amikor meglátta egyből én jutottam eszébe. Ez egy gyönyörű kertben készült képecske, ami ihletet is adott, hogy írjak róla.


Szerencsésnek mondhatja magát az, akinek van kertje. Nekünk sajnos nincs, de kitudja mit hoz a jövő, nagyon szeretnénk az már biztos. :)  
Nincs is annál jobb dolog mint egy nyári hétvégén egész nap kint lenni a kertbe, virágot ültetni, rendezgetni, pihengetni, olvasgatni, a szabadban ebédelni, játszani a gyerekekkel és még sorolhatnám. Főleg ebben a szép időben.
A kertünk kialakításánál fordítsunk figyelmet arra, hogy milyen lehetőségek is vannak benne, hogyan tud a kikapcsolódásunk forrása lenni. Színei adottak, ehhez társíthatunk magunk választotta kiegészítőket.
Mutatok pár képet, igazán otthonos kertekről. Elsősorban cauntry stílusban, hiszen ha lenne sajátunk, ebből merítenénk ötleteket.


Gyönyörű ez a felirat. 


Szerintem szívesen reggelizne mindenki ennél az asztalkánál.


A kerti padocskák nélkül, szerintem nem is kert a kert. Nyári délután a kedvenc könyvünk társaságában.











Akár az OBI-ban kapható kis kerti házacskát egy pihenő saroknak is berendezhetjük, nem feltétlenül szerszámokat kell benne tárolni. :)


A függőágy a másik dolog ami nem hiányozhat számomra a kertből. Tökéletes helyszín délutáni pihengetésre.


Jó ha van verandánk is, ahol akár egy esős nyári napon is a szabadba lehetünk. Ez a kedvencem, gyönyörűek ezek a bútorok, a párnák, és a virágtartó is. :)


Egyéb kerti dekorációk:



Akár egy régi bicikliből is csinálhatunk virágtartót a kertünkbe.


Imádom a fonott kosarakat, jöhetnek minden mennyiségben. Virágok számára is tökéletes.


Teadélután a kertben. Gyönyörű ez a tányér.


A lámpások és a szebbnél szebb kaspók sem hiányozhatnak.


Kerti zuhany, nagyon hangulatos.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése